Ilona Keserü Ilona az 1960-as évek közepén induló neoavantgárd művészgeneráció jelentős alakja, az IPARTERV-csoport tagja. A Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után fedezi fel a kortárs absztrakt művészetet, korai képeivel gyerekkori mestere, Martyn Ferenc festői világát folytatja. A főiskolás évek vége felé ismerkedett meg Ottlik Gézáékkal. Pályáján jelentős fordulópont az 1962-1963-as olaszországi tartózkodás. 1966-ban kezd díszlettervezéssel foglalkozni, színházi munkái fontos szerepet játszanak tér- és tárgyformáló tevékenységében. 1967-ben fedezte fel a balatonudvari temető szív alakú sírköveit, amelyek hosszú időre festészetének központi motívumává váltak. 1975-től 1979-ig a Budapesti Műhely tagja. 1974-ben kapta első monumentális megbízását, amelyet azóta több másik követett. Keserü Ilona ma Pécsett él. A művészi munka mellett tanít, melyet 1983-ban kezdett, majd 1991-ben ő volt a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik alapítója. 1995-től a JPTE művészeti karán a festészeti DLA-program vezetője.
Forrás: Artportal
Aknai Katalin művészettörténész Állandóan visszajárok a múltamba – Keserü Ilona életművének vizsgálata a hatvanas évek perspektívájából című doktori disszertációjában (2014) idézi a következő beszélgetés-részletet:
„Keserü mondja ki a Forma (1969) asszamblázsa kapcsán, hogy ’amikor én ezt megcsináltam, akkor … akik legelőször látták még otthon a műteremben, azt mondták, hogy nem félek én ezt nyilvánosan bemutatni, teljesen egyértelmű asszociációkat kelt és nem félek attól, hogy milyen támadások fognak érni. Tehát ez egy ilyen mátrix erotikus szimbólum. Nagyon konkrét utalás egy női nemi szervre. Na most nem hiszed el – folytatja Keserü –, de én akkor tulajdonképpen megdöbbentem, mert én nem azzal a szándékkal csináltam; a megelőző kép volt az, ahol először megjelent egy kisméretű formában ez a kihajló, szimmetrikus vászonelem és ott jöttem rá egyáltalán arra, hogy ezt a vásznat lehet térben is használni. És amik így önálló életet tudnak élni. Majd utána következett ez a kép, aminek viszont egyszerűen a sírkőformák kontúrjai adják meg ezt a hullámzó vonalrendszert’. Keserü végül a női nemi szerv szimbolikus/metaforikus reprezentációjának kérdéskörét egy másik stilárisformai jelrendszerbe csatolja vissza és az ún. „női nézőpont” érvényesítésének firtatásakor kibújik a válaszadás alól.”
Aknai Katalin művészettörténész Állandóan visszajárok a múltamba – Keserü Ilona életművének vizsgálata a hatvanas évek perspektívájából című doktori disszertációjában (2014) többször kitér Keserü Ilona és a feminizmus kapcsolatára:
„Keserü ösztönösen is azokat a jegyeket és módokat kereste, amelyekkel a női élményvilág – ha tetszik: női erő – közvetítésével egy autonóm módon működő, önazonos és jól felismerhető feminin álláspont visszaadható.”
„Keserü ösztönösen tapintott rá a feminizmus által felpiszkált identitáskérdésekre, amelynek Magyarországon nem hogy mozgalma, vagy háttere, de még a problémára érzékeny szűk hálózata sem volt. Az avantgárd alapon szerveződő 60-as években tulajdonképpen egyedül Keserü volt az egyetlen „érzékelhető” reprezentatív művész – aki biológiai nemét tekintve, nő.”
„Az Iparterv-történet ma talán jobban kiélesedő sajátossága, hogy abban Keserü volt az egyedüli nő, ráadásul nem a margón helyezkedett el, hanem mindvégig markáns arculatú művészként volt jelen kora progresszív, ebből következően nem-hivatalos kiállításain.”
Aknai egy Jelenkorban megjelent cikkében: „1965-ös, Fekete vonal című asszamblázsát megvásárolta gyűjteménye számára a washingtoni National Museum of Woman in the Arts. A női testtel organikus, érzéki módon foglalkozó mű a gyűjtemény kontextusában alkotóját a korai feminista mozgalom Lynda Benglis, Louise Bourgeois vagy Magdalena Abakanowicz nevével fémjelezhető nemzetközi áramába kapcsolta be.”
Topor Tünde művészettörténész a következőképp ír a témáról:
„Művészetében hangsúlyossá vált, megnyilvánult direkt módon a női elem: varrott képei, textilapplikációi a hagyományos női tevékenységekhez való visszatérésről, a művész-nőiség felvállalásáról tanúskodnak. Ugyanakkor formáinak, színeinek érzékisége is tagadhatatlan: nemhiába nevezte ezeket a műveket absztrakt pornográfiának Aczél György”.

Borz-Kováts Sándor: lámpa a Vargánya-családból, 1969
A magyar design kiemelkedő alakja volt Borz Kováts Sándor. Tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán végezte 1959–1964 között, és már akkor több figyelemreméltó tárgyat tervezett, köztük a hajlított lemez széket (1962); telefonfülkét, buszmegállót (1963). Miután lediplomázott, a Csongrád megyei Tervező Irodánál kapott állást. Részt vett a csongrádi és a szentesi zeneiskola és a hódmezővásárhelyi üzletek belsőépítésében. 1966-ban az Iparművészeti Főiskola tanársegéde lett, az építészeti tanszéken belsőépítészeti szaktervezést tanított. Emellett különböző használati tárgyak tervezésével is foglalkozott. Eredeti formaalkotó készsége egyaránt megmutatkozik a bútorterveiben, illetve a Fővárosi Kertészeti Vállalatnak készített ivókút-, szeméttartó-, madáretető- és padterveiben is. Több kiemelkedő lámpacsaládot alkotott, melyek közül legismertebb a fémnyomott Vargánya, amit édesapja felügyeletével saját műhelyében saját maga gyártott és forgalmazott. 1968-ban Finnországban járt tanulmányúton. 1969-ben munkáival szerepelt a Fiatal Iparművészek tárlatán. 1970-ben az Ernst Múzeumban rendezett országos belsőépítészeti kiállításon mutatta be munkáit. 1972-ben a Tíz kísérlet című kiállításon szerepelt a Vargánya lámpa és egy csővázas bútorcsalád is. Ezt a bemutatót, amit kilenc művésztársával hozott létre, a magyar design zászlóbontó akciójának tartják.
Forrás:
www.designmuzeum.webceruza.hu
(https://www.youtube.com/watch?v=goQez_uOD18)
(https://www.youtube.com/watch?v=bxLjNLyH8-s)

https://www.youtube.com/watch?v=IxanB1J5bw0


(https://www.youtube.com/watch?v=tl6xYkRj8ng)
(https://www.youtube.com/watch?v=99j_BsYX55k)

(https://www.youtube.com/watch?v=zHBKDO6d-VA)

